2018. november 19., hétfő

A személyre szabott névtábla, a Mesélő Nevek

november 19, 2018 0


Amikor a Naggyal még csak várandós voltam (10 éve), természetesen nem tudtam kihagyni, hogy a szobájának az ajtaját ne díszítsük a nevével. Sajnos ez a kis dekorgumis névtábla a többszöri költözések során megsérült, majd fogalmam sincs hová, de el is tűnt. Pótolni pedig úgy adódott, hogy nem pótoltuk már.
A nyár folyamán végre beköltözhettünk a családi házunkba (nincs több költözés jó pár évig, remélhetőleg már) és a Kicsi szobájának az ajtaja felé kitettük a nevét bohócos betűkből. A Nagyé viszont üresen maradt.
Egy napon a Nagy megkérdezte, hogy az ő szobájának az ajtaja felett miért nincs kiírva a neve, mint ahogy a Kicsinek. Bevallom irultam - pirultam, meg se fordult a fejemben, hogy egy majdnem 10 éves gyerek - akinek a kora miatt kiszámíthatatlan már, hogy mi ciki és mi nem -, névtáblát szeretne az ajtaja fölé. Persze kapva kaptam a lehetőségen, ugyanis imádok mindent, amivel dekorálni lehet a családi házunkat (végre van mit!)
Elmondta, hogy olyan névtáblát szeretne, ami olyan, mint ő. Na, ezt kapd ki! Imádom az ilyen gyerekköpéseket, a szülő meg törje a fejét, hogy ez mit is akart jelenteni.
Legyen rajta egy kép róla? Vagy olyan ikonok, melyek azt mutatják, hogy miket szeret csinálni? Aztán jött az égi sugallat, legyen Minecraftos, hisz ez a nagy sláger most nála. Eléggé tinis is, nem gyerekes már és mivel mindenkinél ez a menő a suliban, ha jönnek is hozzá a barátai, biztos nem lesz ciki számára. Igen ám, de ki fogja megvalósítani azt, ami a fejemben benne van? És itt jött a Mesélő Nevek!
Ahogy néztem a Facebook oldalt, első pillantásra megbabonáztak Petra munkái. Viszont nézve a képeket, nem voltam biztos abban, hogy meg fogja tudni ragadni a tinis motívumokat is a sok gyerekes után, hogy vissza fogja tudni azt, amit én igazán szeretnék.
Nagyon kedvesen reagált a kívánságomra, majd pár napon belül jött egy látványterv, én pedig csak döbbentem néztem a monitoron. Életre kelt pontosan az, ami a fejemben volt, amit szerettem volna! Annyira élethűen vissza tudta a képet adni, ami bennem volt, hogy először szóhoz se jutottam. 
Amikor pedig élőben láthattam is ... az felülmúlhatatlan csodálat volt.
Nem szóltam előre a Nagynak, hogy úton van neki egy meglepetés, nem is dugtam egyből az orra elé, amint hazaért az iskolából. Szépen vártam a pillanatot, még el is dugtam a névtáblát. Aztán amikor úgy éreztem, hogy eljött az ideje, hogy megmutassam, a hátam mögé dugva mentem felé. Amikor pedig meglátta, ugyanaz a boldog döbbenet ült ki az arcára, mint amikor a látványtervet először pillantottam meg. Anya, ez fantasztikus! Minecraftos! Tökéletes!

Amit a névtábláról tudni kell, hogy a képecskét bekeretezve kapjuk, így sokkal könnyebb felfüggeszteni az adott helyre. Mivel van tapasztalatom dekorgumis névtáblával kapcsolatban is, amit többnyire ragasztani szoktak vagy esetleg pici szöggel szegelni, ez a bekeretezett megoldás számomra sokkal szimpatikusabb.

Ha úgy érzitek, hogy egyedi névtáblát szeretnétek, nem pedig a boltokban kapható tömegtermékeket, akkor bátran keressétek fel a Mesélő Nevek Facebook és Instagram oldalát! Biztos vagyok abban, hogy Petra nektek is valóra váltja majd az elképzeléseiteket!
Jön a Mikulás, jön a Karácsony, higgyétek el, hogy szuper meglepetés lehet ez is!
És ami a bejegyzés tanulsága lehet még: igen, nem csak babáknak, kicsi gyerekeknek lehet névtáblájuk, hanem akár a kiskamaszoknak is. Csak ki kell találni, hogy mi illik hozzájuk a legjobban és hagyni, hogy Petra ezt megvalósíthassa! 😊

Köszönöm!

2018. november 10., szombat

A Kakebo, egy kiadástervező napló mindenkinek

november 10, 2018 0

Ha még nem árultam volna el magamról, nagyon szeretem a rendet, amikor mindennek megvan az adott helye, a rendszerezést, hogy mindent átlátok. Én vagyok az az ember, aki rendesen rosszul tud lenni, ha valami nem úgy áll, ahogy kellene, ha valami nem ott van, ahol eredetileg a helye van, ha nem látok át dolgokat. Rettentően tudok feszengeni ilyenkor és nem tudok leállni, muszáj rendet tennem. 
Így nem jelentek be nagy újdonságot most: rendszeresen vezetem a bevételeket és a kiadásokat is, mert ezt is szeretem átlátni. Szeretek tervezni és kivédeni a kellemetlen meglepetéseket. Eddig a bevételeket és a kiadásokat egy excel táblázatban vezettem és folyamatosan naprakészen frissítve volt. 😁 Aztán Dórinál olvastam először a Kakeboról és már a bejegyzése alapján teljesen levett a lábamról, így nagyon örültem annak, hogy a kiadó révén én is hozzájuthattam egy példányhoz.

Fantasztikus egy kiadvány és már ahogy össze van hozva, zseniális. Tökéletes

De nézzük akkor, hogy mi a kakebo, mint fogalom, önmagában! Ez egy kiadástervező napló vagy módszer a kiadások követésére, melyet egy japán újságírónő talált ki és tervezett meg 1904-ben
Lényegében a kiadásokat 4 fő csoportba sorolja (alapvető szükségletek, másodlagos szükségletek, kultúra és szabadidő, extra és váratlan kiadások) és ha ezeket rendszeresen vezetjük, akkor látni lehet, hogy a céljaink elérése érdekében hol lehet megszorításokat végezni. 

Minden hónap elején fel lehet vezetni a bevételeket, a friss kiadásokat, hogy mennyit szeretnénk az adott hónapban félretenni, így már a hónap elején láthatjuk, hogy mennyi pénz áll rendelkezésünkre az étkezésekre és az egyéb kiadásokra.

A heti táblázatokban a négy fő csoport alapján tudjuk rendszerezi a kiadásainkat és hétről-hétre láthatjuk, hogy a hónap elején kiszámolt összegből mennyink maradt még amellett, melyet félre szeretnénk tenni az adott hónapban.

Aztán persze a hónap végén nem maradhat el az összegzés sem, hogy mennyire voltunk sikeresek vagy épp nem.
Aki hasonlóan szereti vezetni a kiadásait, mint ahogy én is vagy eddig nem vezette, de szeretné vagy úgy érzi, hogy megszorításokra lenne szüksége, de nem tudja, hogy ezt hol tudná elérni, annak nagyon ajánlom ezt a könyvet a figyelmébe!

Nagyon jól meg van szerkesztve, mindennek megvan a kis helye, nagyon szuper! És ami még nem elhanyagolható, hogy a grafikája is szuper!

Nagyon tudom a figyelmetekbe ajánlani ezt az 1 éves kiadástervezőt! Nálunk a konyhapulton van a helye. Minden vásárlás után eddig is mindig eltettem a blokkot, hogy be tudjam vezetni az Excel táblázatba, most már ebben a naplóba vezetem. 😊

A bejegyzés eredetileg a könyves blogomon jelent meg!

2018. október 17., szerda

MiNik- játszva okosodunk

október 17, 2018 0
A szülőknek mindig nagy fejtörést okoz, hogyan is fejlesszék a csemetéiket és mindezt lehetőleg könnyen, természetesen. A nagyszülők pedig gyakran gondolkodnak el azon, hogy milyen kis apróságokkal lepjék meg az unokájukat, ami egyszerű, de mégis sokat ad a fejlődéséhez. A MiNik termékek ehhez nyújtanak segítséget a szülőknek, nagyszülőknek és mindenkinek, akinek kisgyerekek vannak a környezetében.
Legyen szó akár ilyen játszószőnyegről

Kép forrása
vagy akár MiNik Kid készletről, mely abban segít, hogy a gyerekek le tudják foglalni magukat utazás közben, várakozva az orvosi rendelőben. Gondolom nem csak nekem okoz néha fejtörést, miközben várakozunk valahol, hogyan is foglaljam le a legkisebbet. Nos, nézegetve a fényképeket, a MiNik Kid készlet ebben hatalmas segítséget tud nyújtani.

Forrás
A készlet tartalmaz többek között ilyen színfelismerő filcjátékot

Forrás
kirakósat

Forrás
mágneses horgászjátékot és még sok mást.

Forrás
De készítettek ilyen cuki marok állatokat is, melyeket szettben meg lehet rendelni hajgumival és nyaklánccal is. Mondjátok, hogy nem édesek!

Forrás
Forrás

Nekünk egy kislányos cicás marokállatunk van, amit csak Cicónak hívunk. Nos Cicóról annyit kell tudni, hogy amikor kibontottam a csomagot és a Kicsi meglátta, egyből rázendített, hogy "Sziszi" (ez nálunk a cica akar jelenleg lenni) és szó szerint kikapta a kezemből. Nos, innentől kezdve Cicó ott volt a kezében amikor motorozott, amikor krémtúrót evett (Kapott belőle ő is bőven. Jelentem, remekül mosható volt!) vagy csak úgy megszokásból. Cicó lett a mindenhol-ide-oda cipelő marokbabája.

Forrás

Továbbá van ilyen felhőcskés nyaklánca és hajgumija is az én kis csajszimnak, aki kora ellenére (15 hónapos) bizony nagyon kis csajos. Imádja a hajpántokat, sálakat, táskákat és a hajgumikat is annak ellenére, mint ahogy a képen is látszik, a haja még nem hosszú. 😂

Saját fénykép! Felhasználása tilos!
Amit még a termékekről tudni kell és szerintem nagyon kiemelendő, hogy nem tömeggyártásról van szó. A MiNik termékeket egy kisgyerekes édesanya találta ki és valósította meg, készíti el. Szívből tudom a figyelmetekbe ajánlani a termékeit!

Látogassatok el a Facebook oldalukra
és az Instagramukra is


2018. október 11., csütörtök

Fenékformáló program Máté Noémivel- Vége a 2. szakasznak

október 11, 2018 0
Forrás

El se hiszem, hogy már lenyomtam 4 hetet Noémi programjával, olyan szinten elrepült az idő!

A programról írtam már ITT és ITT
ITT az 1. szakasz első napjáról, ITT pedig az 1. szakasz végéről.

Mit tapasztaltam a 2. szakasz befejeztével?

Folyamatosan javul az egyensúlyérzékem, ebben biztos vagyok. Az 1. szakasz végén ezt már tapasztaltam a  "flamingónál", ebben a szakaszban a "síelős guggolás" volt a csúcs. Nagyon durva volt kb az első 2 alkalommal, alig tudtam talpon maradni, de a végére egészen jól belejöttem. 
Az elmúlt 4 hét alatt 1 cm-t karcsúsodtam csípőtájékon és combból is, de ez igazából annyira nem is fontos. Tudjátok mit vettem észre? Hogy amikor megyek fel a tetőtérbe a lépcsőn, akkor látszik, hogy a középső farizmom kisebb lett és erősebb. Ne nevessetek, de amikor először vettem észre így lépcsőzés közben, rendesen belenyomtam az ujjamat és megdöbbentem, hogy érzem az izmot, amit addig nem. 😂 Szóval erősödik a farizmom a programnak köszönhetően!

Ami pedig most következik

Újabb 2 hetes program, az utolsó szakasz, az i-n a pont. 
A, B gyakorlatsor van, de van C is, ha már minden nagyon megy.
8 gyakorlatsor van, de párosítva vannak és a cél, hogy minél többet végezzünk el belőlük, akár súlyzókkal, szalaggal is. Ahogy látom, itt már tényleg az erősítésre ment rá Noémi a gyakorlatsor összeállításánál.
2 hétig A és B gyakorlatsort fogok végezni, a 3. héten pedig a C-t. Így nekem a 2. szakasz 3 hetes lesz így.
Kedd A gyakorlatsor
Csütörtök B gyakorlatsor
Szombat A gyakorlatsor
Hétfő B gyakorlatsor
Szerda A gyakorlatsor
Péntek B gyakorlatsor
Vasárnap A gyakorlatsor
Kedd C gyakorlatsor
Csütörtök C gyakorlatsor
Szombat C gyakorlatsor

Próbáld ki te is a fenékformáló programot!
Részletek ITT!

2018. október 8., hétfő

Egy gyengéden ápoló babafürdető ... akár ekcémás bőrre is

október 08, 2018 0

Már több babafürdetőről is írtam az oldalon, melyek az ekcémás bőr ápolására és tisztítására is alkalmasak. Mondhatni elkötelezett híve vagyok ezeknek a tesztelésének. Ma is egy ilyen termékről fogok írni, méghozzá az Azure illatmentes babafürdetőjéről.

Mit kell tudni a termékről?

Ami a legfontosabb, hogy illatmentes, nem tartalmaz semmilyen hozzáadott illatanyagot. Ugyanakkor tartalmaz bio olívaolajat és napraforgóolajat, ami a bőr hidratálását, táplálását segítik elő. A megszokottnál több bio olívaolajat tartalmaz a fürdető, de ettől még nem lesz zsíros egyáltalán. Viszont elősegíti, hogy olyan szinten hidratálja a bőrt, hogy ne kelljen testápolót használni utána. Továbbá tartalmaz bio sárgabarackmagolajat, ami az A és E vitamin tartalmának köszönhetően szintén a bőr hidratálását és táplálását segíti elő. Ha viszont felnőttek használják, akkor ne felejtsük el, hogy a két vitamin a bőr öregedési folyamát is lelassítja.

Mit tapasztaltam a termék használatakor?

A sok olívaolaj miatt javaslom, hogy használat előtt rázzuk fel a terméket! 
Nagyon-nagyon enyhe illata van a terméknek. Illatmentesnek mondanám, de vagy az olívaolajat vagy a sárgabarackmagolajat érezni lehet, de tényleg nagyon nagyon enyhén. Mint amikor fúj a szél és enyhén érezzük a távolban levő illatokat. Beazonosítani se tudom.
Az állaga lágy, krémes. Az olajtartalmától függetlenül nem volt olajos, nem lett a víz tőle olajfoltos. Remekül feloldódott, kicsit fehéres árnyalata lett tőle a víznek, a használata pedig kellemes volt.
Sem a Kicsinél, sem pedig nálam nem okozott semmilyen irritációt.

Amit kiemelnék, az az ekcémám. Pont amikor használni kezdtem hideg idő lett, ez nálam pedig egyet jelent azzal, hogy a hideg miatt sajnos a kezemen elkezd beszakadni a sérült bőr. Ezért én vagyok az, aki már az ősz elején kesztyűt kezd el hordani, hogy a tenyere nem hűljön ki, ne repedjen be az ekcémás bőr és ne sérüljön. Szóval pont egy ilyen beszakadt időszakban kezdtem el használni. 
Aki nem tudja, hogy ez mit is jelent, az képzelje el, hogy a tenyerén beszakadt a bőr, de mélyen. Kilátszik a hús, fáj, éget, nem tudja a beteg rendesen kinyújtani a tenyerét, az ujjait, ez egy nagyon fájdalmas időszak, amíg a sebek be nem gyógyulnak. Ilyenkor nagyon vigyázni kell a megfelelő ápolásra, hisz nyílt seb van a tenyéren, bármilyen kórokozó akadály nélkül be tud jutni a szervezetbe.
Ebben a nagyon sérült időszakban is használtam a terméket és semmilyen irritációt nem tapasztaltam. Ezért szívből tudom ajánlani a terméket a bőrbetegségekkel rendelkezőknek és természetesen a babás szülőknek is.

Ami még kiemelendő a termékkel kapcsolatban, hogy bio tartósítószerrel készült, vegán termék, nem tesztelték fejlesztésük során állatokon. Magyarországon fejlesztett és gyártott termék.

⟶ ITT bővebben is utána tudtok olvasni! ⟵
 

2018. október 4., csütörtök

Mesekönyvek a 70-es évekből

október 04, 2018 0
Bezzeg az én időmben! Ti is hallgattátok ezt a nagyszüleitektől, dédszüleitektől gyerekkorotokban? 😊

Nincs olyan szülő, aki ne próbálkozott volna a gyerkőceivel megszerettetni a saját gyermekkorából származó mesekönyveket. Mert van ebben a szituációban amolyan szívet facsaró, keserédes dolog, ami mégis olyan jó. 
Látjuk magunkat kisgyermekként, ahogy ugyanezt a könyvet olvasta fel nekünk anya/apa/nagyszülő és tessék, elröppentek az évek, ma már mi olvassuk őket a mi gyermekünknek. Képzeletben visszarepülünk az időben, látjuk magunkat, érezzük az ízeket, az akkori érzelmeket. Szeretnénk ezeket átadni a saját gyermekünknek is az olvasás közben. Ráadásul akkoriban annyira mások voltak még a mesekönyvek!


Nem csak azért, mert ma már a szívünkhöz kaphatunk látva, hogy egy-egy laporellón 8 vagy 21 Ft-os ár szerepel, hanem a történetek is megváltoztak. A maiakhoz képest régies a nyelvezetük, a ritmus, a rímelés se kapott nagyon központi szerepet, de a tanító jelleg ugyanúgy megmaradt. A könyvek többségét akkoriban Reich Károly illusztrálta (kb. 500 mesekönyvről van szó), így a rajzok könyvről könyvre ismerősként köszöntek vissza a gyerekeknek.

Valljátok be, hogy egyből beugrik melyik meséről van szó, amikor azt írom, hogy

"... volt egy iciri piciri házacska, ott lakott egy iciri piciri kis macska."

vagy

"Volt egy török, Mehemed, sose látott tehenet."

Szinte fejből folytatjátok is a szavalást vagy ha ilyen szinten nem is ugrik be, amint látjátok a szöveget, egyből beugrik minden. Ez a két kis versecske amúgy az Iciri-piciri kötetben megtalálható. 
Emlékszem a Nagynak még a Tegnap, ma, holnap segítségével magyaráztam el ezeket a fogalmakat és a hét napjait. Marék Veronika remekül összehozta ezt a kis kötetet, a mai napig nem találtam még ehhez hasonlót. 
A többi kis könyvecske, melyek az illusztráción is szerepelnek (A náthás medve, A nagyhatalmú sündisznócska, Jön a Télapó, Virágom, virágom), összességében nem nagy szám könyvecskék, tán le se tudnák minden kisgyerek figyelmét kötni. Nehéz lenne nekik a megértésük, hisz más mondókákhoz, versekhez, illusztrációkhoz vannak hozzászokva, de ha lehetőségetek van fellelni őket a nagyszülők padlásán vagy könyvtárban, akkor már csak az emlékek miatt is olvassátok fel őket nekik. 😉


A bejegyzés megjelent 2017-ben a könyvesblogomon is.

2018. október 2., kedd

Szeptember: éljen az iskola! ... és a betegeskedés!

október 02, 2018 0
Illusztráció forrása

Nálunk a szeptember nem csak az iskola kezdésről szólt idén, hanem a jó kis betegségek összeszedéséről is. Éljen a náthás időszak! Na meg az uszoda, ahol hideg a víz és nem fűtenek! Ússzanak csak a gyerekek így az egészségtudatos életmód szerint!

Szóval úgy kezdődött, hogy szeptember 4-én már taknyosan jött haza a Nagy az iskolából. Éljen! Plusz vitamin elő, este Coldrex Junior ivása és reménykedés, hogy pár nap alatt átmegy rajta. Ez egy keddi nap volt.
 
② Következő héten Szerdán már nem volt taknyos, de elkezdett köhögni. Épp oltásra vittem délután a Kicsit, így megnézte a Nagyot is a doki. Hát igen, igyon sok folyadékot és minden rendben lesz.
Kicsi az oltást megkapta, a Nagynak meg kikötöttem, hogy innentől kezdve a poharat le nem teszi a kezéből.

Másnap és az azt követő napon Kicsi belázasodott. Vélhetően az oltás mellékhatásaként, bár ilyen eddig még nem fordult vele elő. 

Harmadnap, azaz Szombaton arra ébredünk, hogy a Kicsi is szörcsög. Király, 2 beteg gyerek, ráadásul nincs is királyabb érzés, mint naponta 120X küzdeni egy 1 évessel, hogy hagyja kiszívni az orrát.

③ Újabb 1 hét szenvedés a Kicsivel, amíg végre elmúlt neki a náthája. Addigra a Nagy se köhögött, de ne unatkozzunk már!

④ Újabb hét, Nagy fájlalja a manduláját. Előző nap úszni voltak torna órán: hideg volt a víz, hideg volt az uszodában is. Király! 

Október eleje: én is lebetegedtem!

Éljen az iskolakezdés és az ősz!

És ha már náthás időszak. Ki hogyan védi az immunrendszerét? Hogyan készültök fel a náthás időszakokra? 

Emlékszem amikor én voltam gyerek, ha megfáztam, anyukám este Diapulmon-os inhalálációt rendelt elő nekem. Vagyis fürdés után letett az asztalra egy nap lábas forró vizet, benne a cseppekkel, fölé kellett hajolnom, törülközővel letakarta a fejemet és bizony ott szenvedtem jó pár percet. Hű de utáltam! A gőz marta az arcomat, folyt az orrom, folyt az izzadság rólam! Rettentően utáltam! Viszont mégis jobb lett utána. Meg emlékszem arra is, hogy a 80-as években volt egy barna tapasz. Azt este a mellkasomra ragasztotta anyukám és egész éjszaka kaptam levegőt. Fantasztikus volt, aztán eltűnt, azóta se lehet ilyet kapni, helyette bejöttek a légzéskönnyítő kenőcsök.
Na de a megelőzés. Az én gyerekkoromban semmilyen extra megelőzést nem alkalmaztak a szüleim. Ha jött a nátha, hát jött, igyekeztek kikúrálni.

Különösebb óvintézkedéseket én se teszek. Szednek a gyerekek D és C vitamint, a Nagy kap gyerekvitamint pluszba, a Kicsi még tápszert iszik és persze odafigyelünk a megelőzésre azért (gyakori kézmosás, kézfertőtlenítés, stb.). Ha pedig jött és a gyerekorvos nem rendel el különösebben semmilyen gyógyszert (sima náthánál csak annyit szokott javasolni, hogy sűrűn fújják, szívjuk az orrukat, Tantum Verde, esetleg szopogatós tabletta, plusz C vitamin, torokfájás esetén este borogatás, köhögésnél Lándzsás útifű és lehet este a Nagynak Coldrex Junior is), akkor a Kicsi orrát rendszeresen szívjuk, kapják a plusz C vitamint a D vitamin mellett, igyekszem az esti légzésüket a Nagynál krémmel, a Kicsinél párnával (ITT írtam róla) könnyíteni, aztán ha minden jól megy pár nap alatt elmúlik, ha csak sima nátha volt.