2018. november 19., hétfő

A személyre szabott névtábla, a Mesélő Nevek

november 19, 2018 0


Amikor a Naggyal még csak várandós voltam (10 éve), természetesen nem tudtam kihagyni, hogy a szobájának az ajtaját ne díszítsük a nevével. Sajnos ez a kis dekorgumis névtábla a többszöri költözések során megsérült, majd fogalmam sincs hová, de el is tűnt. Pótolni pedig úgy adódott, hogy nem pótoltuk már.
A nyár folyamán végre beköltözhettünk a családi házunkba (nincs több költözés jó pár évig, remélhetőleg már) és a Kicsi szobájának az ajtaja felé kitettük a nevét bohócos betűkből. A Nagyé viszont üresen maradt.
Egy napon a Nagy megkérdezte, hogy az ő szobájának az ajtaja felett miért nincs kiírva a neve, mint ahogy a Kicsinek. Bevallom irultam - pirultam, meg se fordult a fejemben, hogy egy majdnem 10 éves gyerek - akinek a kora miatt kiszámíthatatlan már, hogy mi ciki és mi nem -, névtáblát szeretne az ajtaja fölé. Persze kapva kaptam a lehetőségen, ugyanis imádok mindent, amivel dekorálni lehet a családi házunkat (végre van mit!)
Elmondta, hogy olyan névtáblát szeretne, ami olyan, mint ő. Na, ezt kapd ki! Imádom az ilyen gyerekköpéseket, a szülő meg törje a fejét, hogy ez mit is akart jelenteni.
Legyen rajta egy kép róla? Vagy olyan ikonok, melyek azt mutatják, hogy miket szeret csinálni? Aztán jött az égi sugallat, legyen Minecraftos, hisz ez a nagy sláger most nála. Eléggé tinis is, nem gyerekes már és mivel mindenkinél ez a menő a suliban, ha jönnek is hozzá a barátai, biztos nem lesz ciki számára. Igen ám, de ki fogja megvalósítani azt, ami a fejemben benne van? És itt jött a Mesélő Nevek!
Ahogy néztem a Facebook oldalt, első pillantásra megbabonáztak Petra munkái. Viszont nézve a képeket, nem voltam biztos abban, hogy meg fogja tudni ragadni a tinis motívumokat is a sok gyerekes után, hogy vissza fogja tudni azt, amit én igazán szeretnék.
Nagyon kedvesen reagált a kívánságomra, majd pár napon belül jött egy látványterv, én pedig csak döbbentem néztem a monitoron. Életre kelt pontosan az, ami a fejemben volt, amit szerettem volna! Annyira élethűen vissza tudta a képet adni, ami bennem volt, hogy először szóhoz se jutottam. 
Amikor pedig élőben láthattam is ... az felülmúlhatatlan csodálat volt.
Nem szóltam előre a Nagynak, hogy úton van neki egy meglepetés, nem is dugtam egyből az orra elé, amint hazaért az iskolából. Szépen vártam a pillanatot, még el is dugtam a névtáblát. Aztán amikor úgy éreztem, hogy eljött az ideje, hogy megmutassam, a hátam mögé dugva mentem felé. Amikor pedig meglátta, ugyanaz a boldog döbbenet ült ki az arcára, mint amikor a látványtervet először pillantottam meg. Anya, ez fantasztikus! Minecraftos! Tökéletes!

Amit a névtábláról tudni kell, hogy a képecskét bekeretezve kapjuk, így sokkal könnyebb felfüggeszteni az adott helyre. Mivel van tapasztalatom dekorgumis névtáblával kapcsolatban is, amit többnyire ragasztani szoktak vagy esetleg pici szöggel szegelni, ez a bekeretezett megoldás számomra sokkal szimpatikusabb.

Ha úgy érzitek, hogy egyedi névtáblát szeretnétek, nem pedig a boltokban kapható tömegtermékeket, akkor bátran keressétek fel a Mesélő Nevek Facebook és Instagram oldalát! Biztos vagyok abban, hogy Petra nektek is valóra váltja majd az elképzeléseiteket!
Jön a Mikulás, jön a Karácsony, higgyétek el, hogy szuper meglepetés lehet ez is!
És ami a bejegyzés tanulsága lehet még: igen, nem csak babáknak, kicsi gyerekeknek lehet névtáblájuk, hanem akár a kiskamaszoknak is. Csak ki kell találni, hogy mi illik hozzájuk a legjobban és hagyni, hogy Petra ezt megvalósíthassa! 😊

Köszönöm!

2018. november 10., szombat

A Kakebo, egy kiadástervező napló mindenkinek

november 10, 2018 0

Ha még nem árultam volna el magamról, nagyon szeretem a rendet, amikor mindennek megvan az adott helye, a rendszerezést, hogy mindent átlátok. Én vagyok az az ember, aki rendesen rosszul tud lenni, ha valami nem úgy áll, ahogy kellene, ha valami nem ott van, ahol eredetileg a helye van, ha nem látok át dolgokat. Rettentően tudok feszengeni ilyenkor és nem tudok leállni, muszáj rendet tennem. 
Így nem jelentek be nagy újdonságot most: rendszeresen vezetem a bevételeket és a kiadásokat is, mert ezt is szeretem átlátni. Szeretek tervezni és kivédeni a kellemetlen meglepetéseket. Eddig a bevételeket és a kiadásokat egy excel táblázatban vezettem és folyamatosan naprakészen frissítve volt. 😁 Aztán Dórinál olvastam először a Kakeboról és már a bejegyzése alapján teljesen levett a lábamról, így nagyon örültem annak, hogy a kiadó révén én is hozzájuthattam egy példányhoz.

Fantasztikus egy kiadvány és már ahogy össze van hozva, zseniális. Tökéletes

De nézzük akkor, hogy mi a kakebo, mint fogalom, önmagában! Ez egy kiadástervező napló vagy módszer a kiadások követésére, melyet egy japán újságírónő talált ki és tervezett meg 1904-ben
Lényegében a kiadásokat 4 fő csoportba sorolja (alapvető szükségletek, másodlagos szükségletek, kultúra és szabadidő, extra és váratlan kiadások) és ha ezeket rendszeresen vezetjük, akkor látni lehet, hogy a céljaink elérése érdekében hol lehet megszorításokat végezni. 

Minden hónap elején fel lehet vezetni a bevételeket, a friss kiadásokat, hogy mennyit szeretnénk az adott hónapban félretenni, így már a hónap elején láthatjuk, hogy mennyi pénz áll rendelkezésünkre az étkezésekre és az egyéb kiadásokra.

A heti táblázatokban a négy fő csoport alapján tudjuk rendszerezi a kiadásainkat és hétről-hétre láthatjuk, hogy a hónap elején kiszámolt összegből mennyink maradt még amellett, melyet félre szeretnénk tenni az adott hónapban.

Aztán persze a hónap végén nem maradhat el az összegzés sem, hogy mennyire voltunk sikeresek vagy épp nem.
Aki hasonlóan szereti vezetni a kiadásait, mint ahogy én is vagy eddig nem vezette, de szeretné vagy úgy érzi, hogy megszorításokra lenne szüksége, de nem tudja, hogy ezt hol tudná elérni, annak nagyon ajánlom ezt a könyvet a figyelmébe!

Nagyon jól meg van szerkesztve, mindennek megvan a kis helye, nagyon szuper! És ami még nem elhanyagolható, hogy a grafikája is szuper!

Nagyon tudom a figyelmetekbe ajánlani ezt az 1 éves kiadástervezőt! Nálunk a konyhapulton van a helye. Minden vásárlás után eddig is mindig eltettem a blokkot, hogy be tudjam vezetni az Excel táblázatba, most már ebben a naplóba vezetem. 😊

A bejegyzés eredetileg a könyves blogomon jelent meg!