2018. június 22., péntek

Táblázatban vezetni a házi költségvetést? Igen!

június 22, 2018 0
Forrás
Már kislányként is szerettem a rendszerezést. A babáim meghatározott sorrendben kerültek vissza a helyükre esténként, a könyvek sem akárhogy voltak ám a polcon. Szinte törvényszerű, hogy háziasszonyként is fontos lett nekem a rendszerezés. A kiadásokról, bevételekről nem is szólva. Ezt pedig egy excel táblázatban vezetem. Méghozzá nem is akárhol, hanem egy Google Drive-ban, ami akár a telefonomon is elérhető.

⭐ Ha úgy érzitek, hogy valahol elfolyik a pénz és nem tudjátok hol
⭐ Ha spórolni szeretnétek, de nem tudjátok miből tudnátok lecsippenteni
⭐ Ha kíváncsiak vagytok arra, mire mennyit költötök
akkor ajánlom figyelmetekbe ezt a táblázatot.

A vezetése nagyon egyszerű. Vízszintesen vannak a hónapok (így láthatod melyik hónapban mennyit költöttél az adott területen), függőlegesen pedig a tételek.
Először is a bevételek. Fizetés, családi pótlék, gyerektartás, akár plusz bevétel stb.
Aztán jönnek a rendszeres kiadások. Ilyen a lakáshitel/albérlet, különböző számlák, tankolás, de akár tanfolyam havidíja is. Minden, ami rendszeres kiadás, de nem vásárlás még.
És végül jön a vásárlás kategóriákra szedve. Pékáru, tejtermék, hús, zöldség/gyümölcs, pipere, ruha, egyéb. Ez szerintem azért fontos, mert láthatjuk mire költünk indokolatlanul sokat.
A legvégén pedig ki lehet számolni a havi összbevételből a havi megtakarítást.
Ráadásul a táblázat nagy előnye, hogy akár több évet is tudunk egy táblázatban kezelni.

Ez csak példa. Alakítsátok ki saját magatoknak!
Próbáljátok meg csak 1 hónapig vezetni a táblázatot! Lehet, hogy rendesen megdöbbentek majd.
Ami fontos: tessék a blokkokat eltenni és mindent felvezetni a táblázatba. Nem kell azonnal, akár gyűjthetitek a blokkokat és pár nap után vezetitek fel, a lényeg, hogy mindent írjatok bele, mert csak így lesz pontos és tanulságos.

2018. június 15., péntek

Családi ház vs. lakás

június 15, 2018 0
Forrás
Minden fiatal szembesül egy idő után azzal a kérdéssel, hogy családi házat vagy lakást vegyenek, alapítsanak benne családot. (Hacsak nem olyan mázlisták, hogy apuci-anyuci tudott alájuk tolni egy kéglit.) Hatalmas döntés, az egész életét befolyásolhatja egy családnak. Nézzük akkor a pro és kontra érveket. Azt szeretném előre leszögezni már, hogy éltem panelben és családi házban is. Lakásban születésemtől kezdve 13 éves koromig, családi házban ezt követően 10 évig a szüleimmel, majd majd tíz évig újra lakásban felnőttként már. Most pedig ott tartunk, hogy megvesszük az első saját házunkat.

Érvek lakás mellett:

✓ a legtöbb lakás olcsóbb, mint egy családi ház, vagyis könnyebb venni, kevesebb önerő kell hozzá
✓ praktikus elosztásúak. Nincsenek felesleges folyosók, kihasználatlan sarkok. Van az előszoba, abból nyílik a vizesblokk, konyha, majd a szobák valamilyen felosztással és ennyi
✓ könnyebb fenntartani. Nincs kert, amit öntözni, gondozni kell, elég pár évente kifesteni és ennyi, ha egyszer felújítottuk már.
✓ többnyire egy-egy lakótömb közelében megtalálható minden fontos: bolt, posta, tömegközlekedés, iskola, gyógyszertár, ovi, stb.
✓ a szomszédokkal közelebbi viszonyba lehet kerülni
✓ kisebb méretűek többnyire, mint egy családi ház, könnyebb takarítani, rendben tartani
✓ lehet venni akár egy szobásat is, ha valakinek épp ahhoz van kedve

Érvek lakás ellen

✚ lehet, hogy olcsóbban jutunk hozzá, mint egy családi házhoz, de egy családi ház mindig többet is fog érni, ha szépen rendben tartjuk
✚ nincs kert, ahová kimehetne a gyerek majd játszani, ahová nyáron medencében lehetne hűsölni, ahol lehetne egy kis veteményest csinálni
✚ mivel minden közel van, nagyobb lehet a zaj és a környezetszennyezés is
✚ az is nem feltétlenül jó, ha közel vannak a szomszédok. Főleg, ha este nekiállnak fúrni vagy épp bulizni. Volt ilyen szituációhoz szerencsém.
✚ akiknek kutyájuk van, ezerszer jobb a családi ház, mint a lakás
✚ és nyáron a meleg! Ha nincs légkondi, egy lakásban meg lehet főni a kánikulában.

Érvek családi ház mellett

✓ a kert! Milyen jó dolog már egy kis veteményes, egy placc, ahol a gyerekek játszhatnak, ahová ki lehet tenni nyáron egy medencét, lehet grillezni, stb!
✓ nincs szomszéd a fal túlsó oldalán, aki zajongana, bulizna és emiatt nem tudsz aludni
✓ ha kedvet kapsz hozzá és a pénztárcát engedi, építhetsz tetőteret, plusz szobákkal hozzá
✓ csendesebb nagy eséllyel a környék, mint egy lakótelepen
✓ jöhetnek a kutyák, macskák, vadászgörények
✓ mennyivel jobban tartja a ház fala a hőt, mint egy lakásé!

Érvek családi ház ellen

✚ drágább, mint egy lakás
✚ mindig kell valamit csinálni rajta. Egyszerűen sosincs kész.
✚ nagyobb a fenntartási költsége
✚ a kert miatt vannak plusz költségek is. Öntözni kell, vágni a füvet vagy épp beültetni és gondozni. Ez plusz pénz és idő.
✚ a szomszéd háziállata itt is az agyadra tud menni, ha pl. a kutya egész éjszaka ugat.

És mindezek ellenére vagy épp mellette, mi a családi ház mellett döntöttünk. És miért?
- hogy a gyerekek ki tudjanak menni a kertbe játszani 
- hogy nyáron fel lehessen állítani egy medencét, ahol csobbanni lehet
- hogy lehessen bográcsozni, grillezni, szalonnát sütni. Milyen élmény lehet már a gyereknek!
- hogy ne legyen a szomszéd a számban. Hogy ne forrjon fel az agyvizem, ha este 9-kor jön rá, hogy polcot szeretne fúrni.
- hogy ne kelljen 20 idegen családdal osztozni a lépcsőházon. Ahol Gizike eldobja a rágóját, Petike a falat összekeni a sáros kezével. Én tartom rendben az udvart, olyan, amilyennek én szeretném.
- mert lehet veteményest csinálni, ezzel spórolni a zöldségeken és a gyümölcsökön is akár
- mert úgy újítom fel, ahogy akarom. Nem kell megvárni, hogy minden szomszédnak meglegyen az önereje az épület korszerűsítéséhez.

Krumplifőzelék

június 15, 2018 0
Saját
Gyerekkoromban utáltam a sulis krumplifőzeléket, mert sűrű, tömör, fojtogató volt. Anyukám viszont lágyan, kicsit folyósan készítette, amit akár kenyérrel is lehetett tunkolni. A mai napig így szeretem. 

A főzés számomra egy kicsit érzés alapján működik, így nehéz saját receptet leírni, mert mindig kicsit másképp sikerül. De megpróbálom és remélem, hogy izleni fog, ha ez alapján próbáljátok ki.

Hozzávalók:

- krumpli
- ételízesítő kocka (Hús vagy zöldségleves ízesítésű)
- babérlevél
- tejföl
- liszt
- víz
- evet
- tükörtojás/fasírt/sült virsli/pörkölt

Elkészítése:

A krumplit hámozzuk, mossuk meg és vágjuk kockákra.
Ezt követően tegyük fel annyi vízzel főni, hogy bőven ellepje, de azért ne is leves legyen majd belőle. 
Amikor a víz már melegszik, beletesszük az ételízesítő kockát. Úgy szoktam számolni, hogy 1-2 l vízhez adok 1 kockát.
Beleteszem a babérlevelet is. 1-2 l víz esetén 4-5 db-ot szoktam beletenni.
Én nem sózom, nem borsozom, elég az az íz, amit a kocka ad.
Mikor már kész van, puha a krumpli, behabarom. (A tejfölt annyi liszttel elkeverem, hogy sűrű legyen, majd forró levet adok hozzá a főzelékből, csomómentesre keverem, majd beleöntöm a főzelékbe folytonos keverés közben.)
Majd a legvégén ízlés szerint (1 kanál) ectet adok hozzá és jól elkeverem.
Kész is. 😊 Tükörtojással vagy fasírttal szoktam kínálni, de bundáskenyérrel is isteni.

Az ideális korkülönbség a testvérek között

június 15, 2018 0
Forrás
Ez az a téma, amibe tuti bele lehet botlani a játszótereken, de akár még a boltban is vagy csak úgy várakozva a piros lámpánál.
Van-e ideális korkülönbség a testvérek között? Szerintem van. Családonként változik és pont az a korkülönbség a jó, ami van. 

Van olyan ismerősöm, aki három hónappal a szülése után teherbe esett. És ők így akarták, így tervezték. Esküdött arra, hogy ez így lesz tökéletes, mert szinte egyszerre nőnek fel a gyerekek majd. Igaz, hogy ő megszakad az első három évben majd otthon velük, de sebaj. A gyerekeknek így szoros lesz a kapcsolatuk és megéri majd.

Van olyan ismerősöm, ahol tizenöt év telt el a két gyerek között. Igaz, hogy nem így tervezték, de csak nem akart jönni a baba. Aztán tizenöt év után hirtelen bekopogtatott a gólya. És esküdnek arra, hogy ez így a tökéletes, mert a Nagy úgy óvja őt, mintha a saját gyereke lenne és emiatt fantasztikus kapcsolat van a két gyerek között.

Van olyan ismerősöm, akik megvárták, hogy a Nagy oviba menjen és utána jött a Kicsi. Míg a Nagy oviban volt, addig az anyukának volt ideje a Kicsivel lennie. Szerintük tökéletes volt így, mert kicsi a korkülönbség, de még sem olyan pici, hogy két kicsivel szenvedett volna otthon.

És van a mi szituációnk. Kilenc év telt el a két gyerkőc között és szerintem ez így tökéletes. Mindig így terveztem. Sose szerettem volna kis korkülönbséget. Mindig azt szerettem volna, ha a nagyobbik kellően nagy ahhoz, hogy lelkifurdalás nélkül legyen időm a Kicsire. Amikor a Nagy már nem igényel annyira, amikor már nem akar rajtam csüngeni. 

Láthatjátok, hogy igen, van tökéletes korkülönbség a testvérek között, de annak az ideje családonként változó. 
Döntsetek úgy a család bővüléséről, ahogy ti szeretnétek! Ne hagyjátok, hogy befolyásoljanak mások: jaj, kellene már az a kis tesó! Majd akkor jön, amikor ti úgy érzitek, hogy jönnie kell. És akkor lesz tökéletes.

Az első

június 15, 2018 0

Azt szokták mondani, hogy minden kezdet nehéz, de szerencsére ezt most egyáltalán nem érzem. Rég óta érlelődött bennem a gondolat, hogy így 8 év után szeretnék valami mást, a Könyvesemen kívül. És mivel az életünk egy teljesen új szakaszhoz ért, az utóbbi időben emiatt háttérbe is került a blogolás, így született meg bennem az érzés: írjak akkor az "új" életünkről. A változásokról, az engem foglalkoztató dolgokról, a mindennapokról. Így született meg az Anya blogol. 😊 Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a Könyvesem nem fog többet frissülni, mert hát az olvasás a legfőbb hobbim, így nyugodtan kövessétek továbbra azt az oldalt is, továbbra is fogok ott írni az olvasmányélményeimről.

De mire számíthattok, ha ezt az oldalt (is) követitek?

↪ egy kis betekintést kaptok a mindennapjainkba
↪ az engem foglalkoztató dolgokba
↪ gyerekes témákkal kapcsolatos eszmefuttatásaimra
↪ főzőcskézéseimre
↪ és minden olyan pötyögésre, ami nem fért bele a könyves blog kereteibe.

Kövessetek Facebookon, Twitteren, Instán, írjatok e-mailt, ha szeretnétek kapcsolatba lépni velem és legyetek Rendszeres olvasók, ha szeretnétek a friss bejegyzésekről hírt kapni!
És akkor hajrá ... jöjjön az első téma ami az utóbbi napokban foglalkoztat: hány év az ideális korkülönbség a testvérek között.